Xbox & Bethsda Games Showcase június 12-én
dreampage 2022. Apr. 28.

Bár az E3 idén elmarad, mi nem maradunk a szokásos nyári videójátékos műsorok nélkül. A Microsoft bejelentette, hogy június 12-én, magyar idő szerint este héttől élőben jelentkeznek nagyszabású műsorukkal.

„Izgatottan jelentjük be, hogy az Xbox & Bethesda Games Showcase június 12-én, 19:00 órától lesz nézhető élőben” – kezdődik az Xbox csapat hivatalos közleménye. A műsor, ahogy azt tavaly is láttuk, illetve a címe is mutatja, az Xbox Game Studios, a Bethesda és külső partnereik legnagyobb játékait mutatja majd be – vagyis sok mindent, amire idén ősszel, illetve az előttünk álló években számíthatunk.

A műsorban változatos játékkínálat vonul majd fel, minden, ami az Xbox platformra és ökoszisztémába érkezik, benne természetesen vadonatúj Xbox Game Pass és PC Game Pass játékokkal. Minden nagyobb közösségi média felületen nézhető lesz, és több, mint 30 nyelven felirat is elérhető hozzá.

Mikor lesz az adás?

  • 2022. június 12-én, vasárnap, magyar idő szerint 19:00 órától.

Hol lehet élőben nézni?

Arról egyelőre semmilyen információ nincs, hogy pontosan milyen játékok bemutatójára lehet számítani, de az biztos, hogy érdemes lesz június 12-én este bekapcsolódni.