DOOM: Cél a makulátlan teljesítmény
Komoly ambíciókkal várja a DOOM megjelenését az id Software. A videojátékok világában új korszakot nyitó FPS újraértelmezése minden platformon az elérhető legjobb teljesítményt kívánja nyújtani, köszönhetően a cég új technológiájának.
Az idTech grafikus motor komoly múltra tekint vissza, hiszen ez a technológia állt az összes eddigi DOOM játék mögött, nem beszélve sok más címről. Az új epizódban debütál a hatodik generáció, az idTech 6 motortól pedig rendkívül sokat várnak a fejlesztők. Nemcsak azt, hogy a játék 1080p-ben és 60 fps képfrissítéssel fusson, hanem hogy egyenesen ez legyen a legjobban kinéző játék ilyen paraméterek mellett.
Tehetségben biztosan nem szenved hiányt az id: a texasi székhelyű céghez a közelmúltban többet csatlakoztak a Crytek csapatától, akik eddig sem pixelekkel gurigáztak, ha grafikáról volt szó. A DOOM alatt dübörgő új motor nemcsak gyors és hatékony munkát tesz lehetővé (legalábbis a fejlesztők szerint), hanem fizikán alapuló renderer és dinamikus bevilágítás is van benne – többek között a dinamizmus az, amit a korábbi, idTech 5 által hajtott játékokból hiányoltunk, bármennyire is szépek voltak.
A fejlesztők állítása szerint a DOOM pályái jobban néznek ki, mint valaha, és emellett a felbontás és a képfrissítés sem szenved majd csorbát. Ami pedig a rugalmasságot illeti, mindezt mi, játékosok is tesztelhetjük majd a játék egyedi SnapMap pályaszerkesztőjében, amivel könnyen és gyorsan lehet majd helyszíneket felhúzni a semmiből. Ezeket meg is oszthatjuk majd egymás között.
A DOOM egyébként már előrendelhető Xbox One-ra, és aki megteszi, az megkapja mellé az Xbox 360-as klasszikus első két részt, valamint egy exkluzív multiplayer csomagot is. Május 13-án térhetünk vissza a pokolba, és akkor kiderül, vajon jogos volt-e a fejlesztők magabiztossága.