Developer_Direct ’24 összefoglaló
Az ígéreteknek megfelelően a Microsoft bemutatta a 2024-ben érkező új, Xbox exkluzív játékait, a műsorba pedig egy meglepetés is bekerült a japán Square-Enix jóvoltából.
Megtartotta az év első bemutatóját a Microsoft, amelynek keretében közelebbről is megismerhettük az idén érkező „first party” Xbox és PC játékokat. Bár a felhozatalból hiányzott a Stoic által fejlesztett Towerborne, illetve a Microsoft Flight Simulator 2024, az év többi produkciója bemutatkozott, így első ízben vethettünk egy pillantást az új Indiana Jones játékra is.
A produkciók közül a Ninja Theory által meglehetősen régóta fejlesztett Senua’s Saga: Hellblade II áll legjobban, amely egyedüliként kapott pontos megjelenési dátumot. A mindössze néhány órás, külső nézetes kalandjáték május 21-én érkezik, csökkentett áron, kizárólag digitális formában.
Hosszú idő után végre mélyebben is megismerkedhettünk az Obsidian Entertainment új szerepjátékával. Az Avowed a stúdióra jellemző stílust követi, belső nézetes játékmenettel, alakítható párbeszédekkel, egy élénk, színes világban. A fantasy RPG valamikor ősszel jelenik meg.
Kizárólag PC-re érkezik, így a konzolos játékosok egyelőre lemaradnak az Oxide Games stratégiai játékáról. Az Ara: History Untold ambíciója nem kisebb, mint megreformálni a történelmi stratégiai játékok műfaját. Az élő, dinamikus világ és a minden játékos által egyszerre lejátszható körök segíthetnek ebben.
Végre rendes címet és gameplay trailert kapott a MachineGames által hegesztett kalandjáték, az Indiana Jones and the Great Circle. A projekt végül egy belső nézetes lövöldözős játék lett kaland elemekkel, Harrison Ford fiatal arcával, de nem a hangjával. Megjelenési időpont még közelítőleg sincs, de a tervek szerint még 2024-ben számíthatunk rá.
A Developer_Direct meglepetésvendége a Square-Enix volt, amely kiadóval a Microsoft igyekszik szorosabb kapcsolatot kiépíteni. Bemutatott, új játékuk a Visions of Mana, a legendás szerepjáték-sorozat legújabb része, amely idén nyáron érkezik. Ez lesz az első Mana cím, amellyel az Xbox felhasználók is játszhatnak.
Ez volt a 2024-es Developer_Direct dióhéjban, a fenti játékokról új információkkal valószínűleg a nyáron jelentkezik az Xbox csapata.