Dex teszt
A cseh Dreadlocks produkciója nem indul nagy számként, a végére viszont kiderül, hogy minden idők egyik legjobb Szárnyas Fejvadász játéka – még ha nem is annak készült. Retro utazás a cyberpunk világába, avagy akadnak még kellemes meglepetések.
Adott egy futurisztikus, züllött város, egy mindent és mindenkit elnyomó cégóriás, és egy, a saját potenciáljáról mit sem sejtő főhős, aki óhatatlanul is belekeveredik a világ sorsát meghatározó konfliktusba. Mindez klisés, és a Dex ilyen szempontból nem is váltja meg a világot, de a cyberpunk stílus eszközeit jól kezeli, azokból egy sablonosnak induló, mégis komoly és összetett játékká növi ki magát. Tipikus példája annak, amikor egy alkotás több, mint részeinek összessége.
Címszereplő főhősnőnk többnyire a saját sorsán való lamentálással tölti a napjait, egészen addig, amíg páncélozott katonák el nem akarják tenni láb alól. A menekülés csak hajszálon múlik, innen pedig kezdetét veszi a kék hajú Dex kalandja, ami a látszat ellenére egy teljesen korrekt módon összerakott disztopikus RPG. Egyszerre kalauzol retro irányba (miután grafikájában leginkább a 16 bites konzolgenerációt idézi), és alkalmaz modern játékmechanikákat: kereskedést, karakterfejlesztést, irányítható párbeszédeket, és képességeinktől függően alakítható fő- és mellékküldetéseket. Ami egy sematikus, már-már gagyi futkározós játéknak indul, az néhány óra után meglepően jól összeáll, a néhány órából pedig egy jó 12-14 órás kaland kerekedik a végére.
Dex, miután elmenekül üldözői elől, és egy afféle gyakorló pályán elsajátíthatjuk az irányítás legfőbb fortélyait, megkezdi ismerkedését a körülményekkel, és a futurisztikus Harbor Prime városával. A város több negyedre oszlik, ezek között térképen igazodhatunk el, illetve van gyorsutazás is (ami tényleg gyors, tekintve, hogy a játék alig pár másodpercet tölt két helyszín között). Az egyes városrészek jól elkülönülő, könnyen bejárható, mégis összetett helyek, ahol nemcsak a díszlet van nagyszerűen kidolgozva, de járókelők, forgalom, árusok, mellékküldetések, feltörhető ajtók és sok más is felfedezésre vár. A bejárható terület nem nagy, és nyilván nem beszélhetünk grandiózus produkcióról, a színes neon reklámok, a tipikusan Blade Runneres dizájn és a kimagaslóan jó soundtrack mégis nagyszerű hangulatot kölcsönöz az egész játéknak.
Utunk során több tucat mellékküldetésbe botlunk (ezekből jóval több van, mint fő feladatokból, de a fejlődés érdekében mindenképp foglalkozni kell velük), ezeket pedig egytől egyig jól kidolgozott, egészen jó szinkronnal ellátott szereplőktől kapjuk. Némelyik feladat többlépcsős, kifejezetten összetett háttértörténettel. A Dex végül egyáltalán nem akkora játék, mint azt néha mutatja magáról, de ha elolvasunk és meghallgatunk mindent, jól bele lehet mélyedni a világába. Ráadásul a felnőtt témákat sem veti meg, van szex, erotikus utalások, és a szereplők is jónéhányszor elkáromkodják magukat.
Életünk persze nemcsak mászkálásból és beszélgetésből áll, nagy szerepet kap a harc is, ami alapvetően három részre osztható. Sajnos mindhárom jelentősen elmarad az élvezetes színvonaltól, inkább csak funkcionálisnak mondható. A kézitusa (a leghasznosabb képesség, mindenképp érdemes fejleszteni) csak gombnyomkodásból áll suta animációkkal, a lőfegyverek kezelése szükségtelenül bonyolult és ügyetlen. Végezetül ott a hacker minijáték (milyen cyberpunk történet lenne, ha nem hackerek kevernék a szószt), ami a kétkaros lövöldözős játékokat idézi meg. Úgy törhetünk fel számítógépeket, és olvashatunk el titkos adatokat, hogy kis „kurzorunkkal” szétlőjük a ránk támadó vírusokat, így hódítva meg a különböző alakú pályákat. A gyakorlatban egy végtelenül egyszerű, elsőre kifejezetten gagyinak ható mechanikát kell elképzelni, ahol még a hangeffektek is zavarba ejtően bénák és egyszerűek.
Ahogy a játék története, úgy azonban a fenti mechanikák is kinövik magukat, miután nekiállunk fejleszteni őket. Karakterünk erősebbeket üt és rúg, így a dolog kezd a korabeli árkád beat ’em upokra hajazni. A lövöldözés sosem válik élvezetessé (bár a géppisztoly nem rossz), a hacker minijáték pedig maximálisra húzva már kezd hasonlítani egy dedikált címre. Az egész kaland úgy válik gördülékenyebbé és valamivel könnyebbé is, ahogy főhősnőnk fejlődik, így sajnos pont az első benyomás a legrosszabb a játékról, ami pedig a legtöbbet számítana. Ha azonban adunk neki esélyt és időt, szép lassan megnyílik minden (a város, a lehetőségek), és egyre jobban bele tudjuk élni magunkat a történetbe.
Kék hajú világmegmentőnk később implantátumokkal is gazdagodik. Magasabb ugrás, erősebb ütések, jobb sebzés-ellenállás, láthatatlanság, és még egy sor képesség sajátítható el ezek által, ha megvan rá a pénzünk. A küldetések és a helyszínek is úgy lettek felépítve, hogy azokat – képességeink függvényében – többféleképp is megoldhatjuk. Lopakodhatunk láthatatlanul, némán kivégezve az ellenfeleket, vagy beronthatunk fegyverropogás közepette is. Ha például elég jó a beszélőkénk, akkor elkerülhetünk néhány harcot, míg a zárfeltörés képességével bejuthatunk olyan helyekre, ahová egyébként csak később, vagy nagy nehézségek árán. Szóval van ebben a játékban spiritusz, a maga kis költségvetésű egyszerűségében kifejezetten jól összerakott, működő produkcióról van szó.
Külön öröm a számunkra, hogy a Dex-ben magyar nyelv is van. A magyar fordítás többnyire jó, de sok helyen vannak helyesírási hibák, illetve néhány párbeszéd egyszerűen elkerülte a fordító figyelmét, így ezek angolul jelennek meg. Erre megérte volna több időt szánni, de így is remek dolog, hogy anyanyelvünkön is élvezhetjük a játékot.
Grafikailag – ahogy az remélhetőleg a képeken is látszik – nincs gond a produkcióval. Bár eléggé retro hatású a kissé pixeles karakterekkel és néhány képkockából álló animációkkal, stílusa hamar megszokható, a hátterek pedig igazán aprólékosan, szívvel-lélekkel lettek kidolgozva. Látszik, hogy a cseh fejlesztők imádják a témát. Sajnos technikailag nem kifogástalan a játék. Bár alapvetően jól fut, a zsúfoltabb helyeken csúnya képtörés látható mozgás közben, ami azért elég zavaró. Ahogy az is, hogy ha túl gyorsan akarunk többféle mozgást előhozni (célzás, támadás, elgurulás és hasonlók), akkor a karakterünk hajlamos beragadni, és semmire sem reagálni. Ilyenkor csak a mentés visszatöltése segít. Menteni egyébként akárhol lehet a játékban, és célszerű is több „mentésnyílást” használni, nehogy lehetetlen helyen sikerüljön rányomni.
A Dex tipikusan az a játék, amit ha nagyobb költségvetéssel, élvonalbeli grafikával és csiszoltabb mechanikákkal támogatnak meg, akkor egy igazán nagy durranás lehetne. Mert ugyan látszanak rajta az indie játékfejlesztés problémái és hiányosságai, az alapok mégis szilárdan a helyükön vannak. Egy valóban élvezetes cyberpunk kaland jó történettel, amiben még egy-egy meglepetés is akad, valamint egy nagyon egyszerű játékmenet, ami az RPG elemeknek köszönhetően idővel kinyílik, és megmutatja a benne rejlő potenciált. Talán szándékosan hasonlít ennyire magára a főszereplőre, aki ugyancsak szürke egérből válik grandiózus hőssé (vagy, és akkor utalva a játék lehetőségeire, amivé tesszük). A fejlesztőknek nincs okuk szégyenkezni, abszolút korrekt munka, remek kaland nagyszerű hangulattal.
7
