Ezek lesznek a Rise of the Tomb Raider DLC-k
Bár a Crystal Dynamics kalandjátékához kapható szezonbérlet, azt eddig homály fedte, hogy ez pontosan mit fog tartalmazni. Többé már nem: a fejlesztők lerántották a leplet a DLC tervekről.
A játékhoz – a szezonbérlet tulajdonosok számára – folyamatosan érkeznek majd kisebb csomagok, amikben öltözékek, fegyverek, Expedíció kártyák lesznek, de sokkal érdekesebb az a három komolyabb bővítmény, amikre idén év végén, illetve jövőre számíthatunk. Ezek a következők:
- Endurance mód (december 29.) – Az év legvégén fut be az első kiegészítő, amiben a cél a szó szoros értelmében maga a túlélés. A tábortűzhöz utánpótlás kell, a hideg megöli a karakterünket, az életerőt pedig csak ételekkel tudjuk majd pótolni. Közben pedig állatok és emberek is ránk támadnak. Mindent magunknak kell összegyűjteni, a cél pedig a minél hosszabb túlélés. Világranglistán figyelhetjük majd, ki meddig jutott.
- Baba Yaga: The Temple of the Witch (2016 eleje) – Ez egy vadonatúj történet lesz Lara Croft számára. A régésznő felfedezi a legendás boszorkány, Baba Yaga sírját, ami inkább emlékeztet egy horrorfilm díszletére, mint varázslatos antik leletre. Létezik, hogy az ősi boszorkány még mindig él, vagy csak csapdákkal van teli a hely? A DLC több órányi új játékmenetet és új helyszíneket jelent, valamint kapunk hozzá egy új ruhát és egy íjat is. Erről a kiegészítőről trailer is van.
- Cold Darkness Awakened (2016) – Egy régi, hidegháborús szovjet létesítményben elszabadul valami. Ez a misztikus „valami” minden állatból és emberből vérszomjas szörnyet csinál. Ez lesz a Rise of the Tomb Raider „zombi módja”, Larának egyre erősödő hullámokat kell túlélnie, közben egyre erősebb fegyvereket és felszereléseket kell előállítania. Ebben a játékmódban további extra kihívások is lesznek, valamint ehhez is jár egy exkluzív ruha és egy fegyver.
Ezek várhatók tehát a játékhoz a továbbiakban – ha megtetszett a dolog, az alsó linkre kattintva beszerezheted a szezonbérletet, de a kiegészítők külön-külön is megvásárolhatók lesznek.