For Honor S2: Árnyék és Erő
Elkezdődött a For Honor második szezonja, ami remek tartalommal bővíti a játékot, és sokkal csiszoltabbá teszi a produkciót. A legfontosabb problémákat viszont továbbra sem sikerült orvosolni.
A Ubisoft napjaink egyik legellentmondásosabb nagy kiadója. A világ legérdekesebb új IP-it vezeti be, hogy aztán az óriási költségvetésű címeket megkérdőjelezhető dizájn döntésekkel és kritikán aluli online infrastruktúrával tartsa vissza az igazi nagyságtól. A cég a jól megszokott, és már-már szitokszóként használt „ubilike” sandbox stílus mellett új formulákkal is kísérletezik – az utóbbi idők egyik legjobb játéka tőlük a For Honor, ami témájában, felépítésében, játékmenetében is tudott újat mutatni. Néhány nappal ezelőtt kezdetét vette a második szezon.
Mit jelent pontosan az új évad? Először is két új helyszínt (Forge és Temple Garden), illetve két új szereplőt. A Centurion egy hatalmas római katona, aki a lovagok táborát erősíti, a Shinobi pedig értelemszerűen a szamurájok kasztjába tartozó új harcos. Külön taps a kiadónak, amiért az új tartalmakból nem zárnak ki senkit: a pályák mindenkinek automatikusan járnak, és az új karakterek is megnyithatók Season Pass nélkül – igaz, ehhez jó sok ezüstöt (darabonként 15,000-et) kell gyűjtögetni. A közösség így viszont soha nem lesz szétszabdalva. A tervek szerint minden évad két új pályával és két új karakterrel bővíti az alapjátékot.
De sok más változás is történt. Van egy új felszerelés szint (Epic), így a maximális felszerelés pontszám 108-ról 144-re emelkedett. Lehet megint lootolni gazdagon. A felszerelések attribútumait is átalakították és csiszolták, így például a sprint sebesség mindenkinél azonos (ezt többé nem befolyásolják a páncélok), a különböző módosítók hatását pedig nem egyszerű csíkok, hanem pontos százalékok mutatják, így sokkal egyszerűbb eldönteni, hogy lecseréljünk-e egy aktuális cuccot valami újra. Ezen kívül mindenhol megnőtt a szerezhető XP és ezüst mennyisége, és az összes karakter kapott valamilyen balanszolást. Nem feltétlenül kell tudni, mi minden történt a háttérben, de az játék közben érezhető, hogy igényesebb, jobban játszható, csiszoltabb az élmény, mint korábban.
Nőtt a világtérkép is: 9 (kasztonként három) új régió kapott rajta helyet, így még több területért folyik a harc. Érdekes lesz látni, mennyire tolódnak el a frontvonalak – a szamurájok az első napokban komolyan előretörtek, és az első néhány nap fellángolásában a vikingek szenvedték el a legnagyobb veszteségeket. Ez az egyetlen kaszt, ami most nem kapott új szereplőt, így lehet, hogy ez negatívan érezteti majd a hatását, meglátjuk.
Nézzük akkor a két új belépőt. A Centurion egy igazi „vadállat” – mintha csak a Ryse-ból lépett volna elő. Közelharci specialista, Gladius kardja rövid, de annál erősebb. Óriási sebzést képes bevinni közelről, ha pedig valakit felülről lep meg, az szinte biztosan halál fia. Elég nehéz hatékonyan irányítani, mert nem ér el messzire, közel kell mennie az ellenfélhez, és a lassabb karakterek közé tartozik. Cserébe egy igazi erőgép, feltartóztathatatlan, és félelmetesen jó páncélok szerezhetők rá.
A Shinobi szintén nehezen kiismerhető karakter, de egészen más stílust képvisel, mint római ellenfele. Nagyon fürge, szaltókat ugrik, könnyen kitér a támadások elől, becsúszással képes felrúgni ellenfeleit, és távolról is eléri őket. Viszont nagyon kevés az életereje, ha egy jól megtermett bitang elkapja, nem sok esélye van. Szóval igazi nindzsa, talán a legjobban kinéző szereplő az egész játékban. Szerencsére egyik figurát sem kell vaktában megvenni: gyakorló módban kipróbálható mindkettő.
A két új pályáról nem lehet rosszat mondani, elképesztően jól néznek ki, főleg a japánkert tavasszal, napsütésben – egyszerűen gyönyörű. A látvány hatalmas erőssége a játéknak, ezt pedig az új helyszínek is pimaszul kihasználják. A Forge egy forrongó öntöde saját udvarral, mozgó gépekkel, a Temple Garden pedig a már említett kert fákkal, szobrokkal, és jól kidolgozott belső terekkel. Mindkét pálya többféle évszakban, napszakban és időjárási körülmények között elérhető, úgyhogy tartalomban és változatosságban nincs hiány.
De hiába ez a sok jópofa dolog, a játék leggyengébb láncszeme, vagyis a hálózati rendszer a második szezonra se lett sokkal jobb. Hagyjuk a mellébeszélést: a For Honor hálózati kódja az egyik legrosszabb, amit videojátékban valaha láttunk – vannak időszakok, amikor szó szerint játszhatatlan, mert a matchmaking nem csak lassú, de a kapcsolat az esetek 100%-ában megszakad, valamilyen hibaüzenet kíséretében. A kezdeti állapothoz képest valamelyest javult a dolog, de még így is messze van az értékelhetőtől. Sajnos ez az alapoknál lett elrontva – kinek jutott eszébe 2017-ben dedikált szerverek nélkül indítani egy kötelezően online játékot? A Ubisoft „forradalmi” megoldása napi szinten teszi tönkre az emberek szórakozását. Tény, hogy történt előrelépés, de nem tudom, valaha is betonbiztossá tudják-e tenni ezt a rendszert.
Jó lenne, mert a For Honor még ennek ellenére is az utóbbi évek egyik legjobb játéka a kiadótól. Tartalomban egyre többet nyújt (és nem szabdalja szét a közösséget), játékmenete jobb, mint valaha, és minden frissítéssel egyre csiszoltabbá, kiforrottabbá válik. A második szezon üdvözlendő változásai között vannak a megemelt XP és ezüst jutalmak, a jobb loot rendszer és a bogarak tömeges kiirtása. Ha tetszett az alapjáték, megéri visszatérni, de csak ha együtt tudsz élni az időről időre visszatérő hálózati problémákkal.
