Forza Motorsport – Első benyomások
dreampage 2023. Oct. 04.

Hat év szünet után visszatért a Forza Motorsport, a Microsoft és az Xbox legnagyobb és legfontosabb autós sorozata. A korai hozzáférésnek köszönhetően megnéztük, mit tud a vadonatúj felvonás, ami már egy új generáció számára készült.

Utoljára 2017-ben, az Xbox One X konzol megjelenése előtt örülhettünk Forza Motorsport játék megjelenésének. Azóta nemcsak rengeteg idő telt el, hanem egy komplett generációt is léptünk, így joggal várhattuk, hogy a Microsoft technikai jártasságáról elhíresült máguscsapata, a Turn 10 Studios egy valódi „next-gen” élményt tesz le az asztalra. Mivel az új, számozás nélküli Forza Motorsport nem önmagában álló játéknak, hanem úgynevezett platformnak készült, ami a megjelenés utáni években folyamatosan bővítve lesz, úgy gondoltam, hogy hagyományos teszt helyett inkább a megjelenési állapotról beszéljünk, egyenként megvizsgálva, hogy mit kínál a produkció az első fecskék (pontosabban autóversenyzők) számára.

 

Karrier mód

A Forza Motorsport karrier módja a Builders Cup (Építők Kupája) nevet kapta, ami arra utal, hogy a versenyek középpontjában az autók fejlesztése áll. A teljes karrier összesen 20 versenysorozatot tartalmaz 5 kategóriára (Túrára) bontva, ez mindennel együtt 108 versenyt jelent. Minden verseny két eseményből áll: egy gyakorlásból és magából a futamból. Ez a húsz sorozat sajnos nem valami sok, az embernek akaratlanul is hiányérzete van – nem véletlenül.

Ami a legmegdöbbentőbb az egészben, hogy a karrierben nem szerepelnek versenyautók. Hiába van számtalan túraautó, GT, prototípus és hasonló versenygép a kínálatban, ezekhez nem tartoznak karrier versenyek. Nincs endurance, vagy bármi hasonló, ahol a gumi- vagy üzemanyag-taktika szerephez jutna. Versenyautókat kizárólag multiplayerben, vagy saját versenyeken használhatunk.

A fejlesztők ráadásul alaposat csavartak a fejlődési rendszeren is, amit ezúttal szerepjátékok ihlettek. Minden egyes autó saját szinttel rendelkezik, és vezetés közben gyűjtik saját maguk számára a tapasztalati pontokat. Minden autó 1-es szintről indul, a szintlépések pedig új fejlesztési lehetőségeket nyitnak meg. A maximális szint az 50-es, de maga a karrier mód nem kínál rá lehetőséget, hogy egy adott járművet maximálisan felfejlesszünk. Minden versenysorozatban más-más típusú autót kell használni, így hiába van egy kedvencünk, azt csak egyetlen sorozatba vihetjük be, ami 5-6 versenyt jelent összesen. A versenyek között cserélhetjük az alkatrészeket, de mivel a szintlépés lassú, a sorozat végére csak nagyon korlátozottan lehet az autót „felhúzni”. Aki további szinteket és komolyabb fejlesztési lehetőségeket szeretne megnyitni, annak marad a multiplayer, illetve a Szabad Játék, ahol saját versenyeket lehet létrehozni tetszőleges paraméterekkel.

Ez az előrehaladási rendszer nagyon szigorú és biztos vagyok benne, hogy a Forza Motorsport legmegosztóbb újdonsága lesz, mert szöges ellentétben áll azzal, amiről a széria eddig szólt. A karrier mód versenysorozatai is csak lineárisan nyílnak meg, így tehát még inkább korlátozva vagyunk abban, hogy milyen autókat használhatunk. Egy-egy autót reálisan a 15-20-as szintig lehet felvinni a saját futamai alatt, a többit karrieren kívül kell megoldani.

A Builders Cup jelen állapotában nem tekinthető hagyományos karrier módnak, hiszen nincs felsőbb cél, nem mi haladunk versenyzőként egyről a kettőre. Sokkal inkább egy szigorúan válogatott eseménylista, ami arra azonban tökéletes, hogy különböző kategóriájú autókat bemutasson, és bepillantást engedjen a Forza Motorsport autófejlesztési lehetőségeibe. Arra viszont van ígéret, hogy megjelenés után mindig lesznek új események, amiket teljesíteni lehet. Erre szolgál a „Kiemelt sorozatok” fül, ami a karrier mód afféle kiterjesztésének tekinthető. Itt hétről hétre változó versenysorozatok kapnak helyet, minden hónap végén egy jutalomautóval. Később, ahogy érkeznek az új versenypályák és autók a játékba, ezen a fülön lesznek hozzájuk új „karrier” események.

 

Helyszínek

A megjelenéshez közeledve gyakran visszatérő téma volt, hogy az új játékban mindössze húsz versenypálya szerepel. Ez valóban így van, és érezhető is a helyszínek ismétlődése, de a helyzet nem annyira rossz, mint amennyire a számok sugallják. Az új helyszínek többsége ráadásul nagyon jó. Kyalamit ismerhetjük már más játékokból, nagyon szép és izgalmas pálya, a másik, valóságban is létező aréna, a Mid Ohio Sports Car Course pedig egy kevésbé ismert, de kifejezetten jó létesítmény, változatos vonalvezetéssel és izgalmas domborzattal, emelkedőkkel és lejtőkkel.

A három kitalált pálya közül a Grand Oak Raceway meglepően jó lett, nagyon szép, erdős vidéken fekszik, lágy vonalvezetése a legelső Forza Alpine Ring pályájának hangulatát idézi. A prímet mégsem ez, hanem Hakone viszi, egy rövid, de nagyon gyors pálya bámulatos japán panorámákkal és grandiózus tribünökkel. Egyedül az Eagle Rock Speedway nevű építmény gyenge, egy szimpla ovális pálya, amibe opcionálisan beépítettek egy ritka szűk sikánt.

Az már a megjelenés előtt tudható, hogy rendszeresen (és ingyenesen) érkeznek majd új pályák a játékba. Novemberben jön a visszatérő Yas Marina Circuit, decemberben egy további, még be nem jelentett helyszín, jövő tavasszal pedig a legendás Nordschleife. Nyilván jobb lett volna, ha ezek már a megjelenés napján elérhetőek, de „szolgáltatásként” nyilvánvalónak tűnik, hogy hosszú távon nem lesz gond a választékkal.

 

Mesterséges intelligencia

Minden autós játék egyjátékos módjának sarkalatos pontja a gépi ellenfelek viselkedése. Bár a fejlesztők hangsúlyozták, hogy a Forza Motorsport számára teljesen újraírták a Drivatar rendszert, a virtuális ellenfelek viselkedése ugyanazokat a stílusjegyeket és anomáliákat mutatja, amiket eddig.

Gyakorlatilag az összes versenyen van egy vagy két autó, amelyek a nehézségi beállítástól függetlenül elhúznak, és alig lehet utolérni őket. Ha ez mégis sikerül, akkor pedig lelassulnak, és visszasorolnak a mezőnybe. Ezúttal minden verseny előtt mi magunk választjuk meg a rajtpozíciót (időmérő edzés nincs), de ezzel nem érdemes sokat foglalkozni. Egyrészt minimális a bónusz akkor, ha hátrábbról indulunk, másrészt nagyon nehéz tisztán versenyezni.

A gépi autók gyakran lökdösődnek, fékúton belénk hajtanak, egyenesben néha leszorítanak vagy kiforgatnak. A mezőny sűrűjéből nem könnyű úgy előre jönni, hogy egyrészt utolérjük az első két „szuper MI-t”, másrészt ne kapjunk büntetést „elkerülhető ütközés” jogcímen. Azt javaslom, mindig válasszuk a harmadik rajthelyet (az első kettőt nem lehet), akkor nyugodtabb futamoknak nézünk elébe. Szóval jelen állapotában nem ez a játék erőssége, de tegyük hozzá, hogy mint a produkció többi része, idővel ez is fejlődhet.

 

Irányítás és fizika

Az új Forza Motorsport legnagyobb játékmeneti újdonsága a fizikai modell, amely most sokkal több adattal dolgozik, mint korábban bármikor. Ennek eredménye egy olyan gumimodell, amely kerekenként nyolc ponton méri folyamatosan a tapadást, illetve az újraalkotott lengéscsillapítók és aero (leszorítóerő) modellezés. Az előzetesen látott videók alapján meglehetősen szkeptikus voltam, de a játék kellemesen meglepett: a vezetési modell határozottan jobb lett, mint volt.

A korábbi játékokra jellemző állandó túlkormányzottság helyét a hangsúlyos alulkormányzottság vette át: ha túl nagy tempóval próbálunk meg kanyarodni, akkor az autók nem farolni kezdenek, hanem egyszerűen lesodródnak a pályáról. Különösen az utcai autóknál érezhető a differencia – én videójátékban még soha nem éreztem ennyire, hogy valóban nehéz, tonna feletti autókkal próbálok kanyarodni. Ez elsőre szokatlan élmény, a kanyarok előtt jóval mélyebben le kell lassítani, mint azt a „Forzás ösztönök” sugallják, ha a gyári állapotú autók az egyszerű utcai gumikon megindulnak kifelé, annak nincs jó vége, akárcsak a valóságban.

Az új rugózásnak köszönhetően a kerékvetőkre is bátran rá lehet hajtani. A felfüggesztések elnyelik az erőhatásokat, az autók pedig nem dobozként pattognak rajtuk, hanem valódi járművekként tartják meg a stabilitást. Rendkívül jó érzés úgy telibe találni a kanyarokat, hogy nem kell attól tartani, egy kiálló hurka fejtetőre vagy két kerékre állít.

A versenyautók pedig végre úgy tapadnak az aszfalthoz, ahogy azt a versenygumik és a hatalmas leszorítóerő indokolja. Az élményt tovább fokozzák a választható gumikeverékek, a gumikopás és -hőmérséklet, illetve az aktuális üzemanyagszint, amiknek tényleg van hatásuk a vezethetőségre és a teljesítményre, nem dísznek vannak, és ez különösen a multiplayert tudja feldobni.

 

Multiplayer

Szerintem ez az a rész, amiben a legtöbb potenciált mutatja a Forza Motorsport. Ezt tényleg az alapoktól tervezték újra, a korábbi játékok fapados és ügyetlen megoldásai után most adott időpontban rajtoló, rögzített specifikációjú, kompetitív versenyek várják a játékosokat a Kiemelt Multiplayer eseményeken. Három bevezető verseny teljesítése után nyílnak meg olyan kategóriák, mint a Túraautó vagy a GT versenyzés, illetve néhány nyitott sorozat, ahol csak az autóosztály van korlátozva. A dedikált versenyeken meghatározott idő van gyakorlásra és időmérő körök teljesítésére, ez utóbbi határozza meg a rajtsorrendet, a hosszabb versenyeken pedig a gumi- és boxkiállás-taktikát is észben kell tartani. A futamokon büntetési rendszer van, a játékosok pedig biztonsági besorolást kapnak, vagyis a gyorsaság mellett a tiszta vezetés is számít. Ezek a mechanikák együttvéve remekül ösztönzik a komolyabb, sportszerűbb vezetést, remélhetőleg elejét véve a korábbi epizódokra jellemző roncsderbi hangulatnak. Minden igyekezete ellenére a Forza Motorsport sorozat eddig nem igazán volt e-sport kompatibilis, de ezekkel az újításokkal ez biztosan változni fog.

A „Kiemelt” versenyek mellett privát multiplayerre is van lehetőség. Itt millió paraméter és szabály beállításával csak a házigazda fantáziáján múlik minden. Baráti társaságok, tét nélküli versenyek, casual száguldozás vagy ökörködés is belefér – ebben a módban csak annyi szabály van, amennyit a szoba létrehozója akar.

 

Látvány

Lesznek majd, akik azt mondják, hogy a Forza Motorsport minden idők legszebb autós játéka, mások szerint pedig semmi extra, én pedig mindkettőjüket egyformán meg fogom érteni. Az új felvonás látványvilága kétarcú, tud elképesztően szép pillanatokat produkálni, máskor pedig akár az előző három rész közül bármelyik lehetne. Autó-, helyszín- és időjárásfüggő az egész.

Az objektíven kijelenthető, hogy a bevilágítás fejlődött, az autók és a pályák jobban összhangban vannak, a most már ténylegesen dinamikus, 24 órás napszakciklus és szintén dinamikus időjárás pedig lenyűgöző körülmények létrehozására képes. A leglátványosabbak az esti, éjszakai és esős versenyek, a sötétben fel-felvillanó féklámpákkal, ragyogó fényszórókkal, a nedves kamerával és a tükröződő, vízben úszó pályacsíkokkal. Nappal, szárazon az látható, hogy a helyszínek kidolgozása sokat javult, elsősorban a természetes környezet – gyönyörűek az új, 3D-s fák, sűrűbb a növényzet. Az összhatás mégsem annyira ütős, köszönhetően a kissé fakó színpalettának, az alacsony kontrasztnak és a temporális élsimítás miatt némileg lágy képnek. Az viszont tény: ha a körülmények megfelelően együtt állnak, a játék elképesztő, szinte fotorealisztikus látványt képes produkálni.

A sugárkövetéses (raytracing) technika igazság szerint nem sokat ad hozzá az élményhez, lévén ez csak az autók önárnyékolását és tükröződéseit vezérli, amik verseny közben nem igazán szembetűnőek. A három grafikus mód közül bármelyik „Teljesítmény” opció ajánlható, ahol vezetés közben sziklaszilárd 60 fps-t élvezhetünk, sugárkövetéssel vagy anélkül egyaránt.

Tovább árnyalják a képet az előző részekből rajtunk maradt megoldások. Az autók többsége az előző generációból áthozott, láthatóan egyszerűbb modelleket használja, a pörgő felnik 2D-s textúráknak tűnnek, a tükröződések egy része felezett képfrissítéssel mozog. Nem közvetlenül a grafikát érinti, de változatlan maradt a fotó mód, a festőműhely, és a tuning részleg is csak egyetlen új opciót kapott. Apróságok, amik azért azt jelzik, hogy nem radikálisan új fejlesztésről van szó.

 

Hangok és zene

Ez a legjobban szóló Forza játék, ever. Ez az egy mondat elég is lenne ide, minek töröm magam. Ha valamire tényleg csak csettinteni lehet, az a Forza Motorsport hangzása. Már csak azért megéri beleülni… gyakorlatilag bármelyik autóba, hogy a hangját halljuk. A legszerényebb utcai járgánytól a legvadabb amerikai izomautóig minden motorhang tisztán, hangosan és erőteljesen szól. A turbók úgy sziszegnek, az abroncsok úgy csikorognak, a kerékvetők úgy dörömbölnek, ahogy kell, a menetszél, vagy esőben a kerekek susogása pedig megkoronázza az élményt. A fejlesztők nem a levegőbe beszéltek, valóban nem volt még olyan Forza játék, amelyben ennyire jól átjött volna minden autó és körülmény egyedi hangzása.

Ami a zenéket illeti, csak egy gyors megjegyzés: elhagyva a hetedik rész stílusidegen rockzenéit, az új kiadás visszatért az elődök letisztult, elegáns, nyugodt dallamaihoz, amitől az egész produkció komolyabban vehető.

 

Összegzés

A Forza Motorsport nem az a teljes egészében megújult, újgenerációs játék, aminek hat év után talán vártuk, sokkal inkább az előző részek ráncfelvarrott, remixelt változata, néhány modern és látványos újítással. Végre tényleg igazi dinamikus napszakokat és időjárást kaptunk, fejlődött a bevilágítás és a helyszínek kidolgozása, a fizikai modell pedig talán minden eddiginél élethűbb és érdekesebb. A vezetési élmény egy autós játék legfőbb alappillére, itt pedig van annyira jó, hogy ellensúlyozza a produkció kezdeti hiányosságait.

Az áttervezett karrier mód, az Építők Kupája sajnos mind tartalomban, mind felépítésben csalódás, ám a jövőbeni folyamatos bővítések, az érkező új pályák és autók idővel remélhetőleg hosszú időre szavatolják a frissességét. Valószínű, hogy fél év, vagy egy év múlva rá sem fogunk ismerni a játék által kínált lehetőségekre.

A multiplayerben fantasztikus lehetőségek rejlenek, mert tisztább, szabályozottabb, izgalmasabb és kiegyensúlyozottabb versenyzést ígér, mint valaha. Az Xbox és PC közötti cross-play támogatás, illetve a tény, hogy a megjelenés napjától Xbox Game Pass tagsággal is játszható, pedig garantálja, hogy sosem lesz gond riválisokat és online ellenfeleket találni. Azt gondolom, hogy ebben van a legtöbb hosszú távú potenciál, és kialakulhat egy olyan közösség, amely rendszeresen, komoly szinten tolja a versenyeket. Akit érdekel az ilyen, e-sport közeli többszereplős élmény, annak már csak emiatt is érdemes beszereznie a játékot.

Ja, és ne felejtsük el a(z egyik) legfontosabbat: a Forza Motorsport teljesen magyar nyelvű.

Itt volt már az ideje a komolyabb hangvételű franchise visszatérésének. Szerintem kijelenthető, hogy ez 2023 egyik legfontosabb és leglátványosabb Xbox exkluzívja, amire bizonyosan sokan rávetik majd magukat október 10-én (vagy 5-én, ha előrendelték a Premium változatot). Ideje kigurulni a versenypályákra, és felismerni, hogy a Horizonton túl is újra van élet.

A cikk az Xbox Series X változat alapján készült, 40 óra játék után. A korai hozzáférést az Xbox Magyarország biztosította.