Halo: The Master Chief Collection teszt
A 343 Industries és a Microsoft méltó csomaggal igyekszik megünnepelni a Halo 2 tizedik születésnapját, egyúttal most először egyetlen konzolon teszi elérhetővé Master Chief összes kalandját. Egy csomag, amiben minden benne van, szerelmeslevél a rajongók felé, és a videojáték-történelem egy vaskos szelete.
Azt mindenki sejtette, hogy az első részhez hasonlóan a 2004-ben megjelent Halo 2 is kap egy Anniversary kiadást, az viszont kisebb meglepetés volt, amikor kiderült, hogy a Microsoft az összes Master Chief kalandot kiadja egyetlen, egységesített csomagban. Papíron nagyon egyszerű a recept: az összes számozott Halo játék egyben, 1080p-ben, 60 fps-sel, az összes multiplayer térképpel, megannyi új és/vagy felújított tartalommal. Ha van a videojátékoknak történelemkönyve, akkor abból most kivettek egy vaskos fejezetet, újranyomták, és egy kompakt csomagban elénk tették. Boldog szülinapot.
Persze az a csomag korántsem annyira kompakt. Ennyi tartalom még egy Blu-Ray lemezen sem fért el, így a korong 45 gigabyte-ja mellett mindenki kénytelen lesz első nap még egy 15 GB-os frissítést is letölteni. A lemezen van a négy játék kampánya, a Live-ról pedig a multiplayer jön le - nem a legszerencsésebb megoldás, ilyen szempontból talán túlságosan is XXI. századira sikerült ez a kiadvány. Nem ez az egyetlen technikai kényelmetlenség, de ezekről majd később.
A Halo: Combat Evolved Anniversary tulajdonképpen megegyezik a 2011-ben megjelent Xbox 360-as kiadással. Ugyanúgy válthatunk a régi és az "új" grafika között, és az egész 60 fps-sel fut, ami régi konzolos Halo játékosoknak bizony szokatlan lesz. Üdvözlendő, de szokatlan. És sajnos hiába a felújított grafika, a nagyobb felbontás és a tükörsima mozgás, az első Halo bizony már elavult, játékmenetében, pályatervezésében különösen rosszul öregedett, és a nosztalgián túl leginkább csak annak tanúbizonysága, hogy mennyit fejlődött a sorozat az elmúlt tizenhárom évben.
A Master Chief Collection ékköve egyértelműen a Halo 2 Anniversary, amely a legtöbb figyelmet és legizgalmasabb újításokat kapta. Most először teljes felújítást kapott a grafika (tegyük hozzá, rá is fért), a hangok, az átvezető animációkat pedig elképesztően látványos CG filmekre cserélték. Érdekesség, hogy nemcsak játék során, de az átvezetők közben is átválthatunk a régi grafikára. A különbség egyszerre döbbenetes és ijesztő, a régi látvány alapján csak arra lehet gondolni, "hogy játszhattam én ezzel tíz éve?". A Halo 2 játékmenete már jobban megállja a helyét mint az első részé, de az ugyanolyan panelekből felépített, unalomig elhúzott hosszadalmas pályák réme itt is ugyanúgy kísért.
Meglepő módon a Halo 3 sem öregedett túl jól. A ma már kidolgozatlannak ható helyszínek és karakterek semmiféle felújítást nem kaptak. Itt-ott változott a bevilágítás, de ennyi - ennél a címnél már váltani sem lehet a "régi" grafikára, egyszerűen azért, mert amit látunk, az a régi. A 60 fps képfrissítés itt is teljesen stabil, de hasonlóan furcsa élmény tud lenni. Egész egyszerűen hozzá kell szokni, hogy minden "folyik" a képernyőn - ez eddig nem volt a Halo sajátja, és némileg a fegyverjátékot is befolyásolja.
Technikai parádénak egyértelműen a Halo 4 alkalmas. Szinte mellbevágó, mennyire kiugróan jobb ez a játék mint elődei látványban, színészi játékban, történetmesélésben, és bizony sok tekintetben játékmenetben is. Az 1080p-ben, 60 fps-sel futó Halo 4 önálló Xbox One címként is megállná a helyét, bátran odatehető a mai FPS-ek mellé, és szinte őrjítő belegondolni, hogy ez Xbox 360-on is hasonlóan nézett ki, és hogy ugyanarra a hardverre jött ki, mint a látványvilágában jóval egyszerűbb harmadik rész. Ez az az epizód, amelyik nemcsak nosztalgiának kitűnő, de még ma is egy friss, ütős élmény.
Az egyes játékokat és a multiplayert egy jól kezelhető, egységesített menürendszer fogja össze. Le a kalappal a fejlesztők előtt, hogy ennyi tartalmat, küldetést és opciót sikerült egy könnyen átlátható rendszerben tálalni. A kampányok, az egyéni és publikus multiplayer meccsek, a koop, és minden, amit a Halo játékokban megszoktunk, jelen van. A valaha készült összes multiplayer térkép, Forge támogatással (kivéve a Halo: CE helyszíneit), számolatlan playlist, rekord döntögetés időre és pontszámra, minden koponya, minden testreszabási opció, minden minden minden. A legtöbb tartalom ráadásul alapból nyitva van, így nem kell behozni semmit, nem kell egy áhított Spartan páncél miatt elölről kezdeni a multiplayer karriert például, egyik játékban sem.
Fentebb technikai kellemetlenségekről beszéltem, és a Master Chief Collection tökéletlenségét mutatja, hogy akad ezekből szép számmal. Először is egy furcsa tapasztalattal és fontos figyelemfelhívással kezdeném. Sok szó esik arról, hogy itt minden 60 fps-sel fut, ami valóban jó, remek látvány, de nincs kizárva, hogy egyeseket mégis zavarni fog. A Halo játékok által használt nagy látószögű kamera, a gyors forgolódás párosulva a tükörsima mozgással diszorientációt, szédülést, akár hányingert is okozhat. Egyszerűen az eddig megszokott 30 fps-hez képest szokatlan lehet a mozgás, különösen hosszú játék után, úgyhogy hiába néz ki jobban, ez egy olyan dolog, amire mindenkinek figyelnie kell. Ha kényelmetlenül érzed magad játék közben, könnyen lehet, hogy emiatt. Célszerű kisebb adagokban kezdeni, és fokozatosan hozzászoktatni a szemet az új élményhez.
Sajnos a csomag technikai kivitelezése sem sikerült tökéletesen. Az csak egy dolog, hogy a játék kétfelé van szabva, a kampányok a lemezen, a multiplayer internetről töltendő le, és hogy a játék 60 GB-ja így igen sok helyet foglal a "csupán" félterás Xbox One merevlemezen. Játék közben problémásabb, hogy nagyon sok tartalom nem is a játékban, hanem online van, és a Halo Channel alkalmazásból hívható elő. A terminál videóknál például a játék automatikusan átvált az appra, aztán vissza. Ez egy rossz megoldás, ráadásul ha valaki mondjuk épp élőben közvetít, annak így jó eséllyel megszakad a streamje is.
Ugyan apróság, de az egységesítés sem valósult meg teljesen. Mind a négy Halo rész más betűkészlettel, betűmérettel és HUD-dal dolgozik. Bár a gombkiosztást lehet univerzálisan beállítani (illetve játékokra bontva külön-külön is testreszabható), jó lett volna, ha az egyes játékok körítését is lehet ilyen formán egységesíteni. A Halo 2 Anniversary elképesztően brutális CG átvezetői mellett pedig nagyon lehangoló, hogy a többi játék (vagy legalábbis az első és harmadik rész) nem kapott ilyen filmbetéteket. Az pedig szintén észrevehető (bár lehet, hogy a későbbiekben javítva lesz), hogy a Halo 4 esetén töltés közben sokszor leesik a képfrissítés egy-egy másodpercre. Vannak itt még olyan horpadások, amiket jó lett volna kikalapálni.
A multiplayerről sok újdonságot nem lehet nyilatkozni. A Master Chief Collection mindent tartalmaz, amit a korábbi játékok. Az összes testreszabási lehetőséget játékonként a megfelelő páncélokkal, színekkel, emblémákkal, az összes térképet, játékmódot (saját játékmódok is létrehozhatók természetesen), vagyis minden itt van, amit valaha is szerettél a Halo multiban, mégis némileg felemásra sikerült ez a rész. Egyedi péncélzatokat például nem lehet létrehozni, csakis a készletek választhatók (pl. Mark VI, Fotus, Enforcer stb.). A színek variálhatók, de nem látni, hogy fog kinézni a karakter, mert ezt az előnézeti kép nem mutatja. A Halo: CE multiplayer térképek nincsenek felújítva, a Halo 2-ből sem az összes. Óriási a kontraszt így, és hiába ez a legtartalmasabb multiplayer FPS, az embernek mégiscsak kicsit keserű a szája íze. Mintha a tartalom egy részét csak úgy odavarrták volna, de nem kapott egyenlő elbánást.
Így végül a Master Chief Collection nem lett az a mindent letaroló, a remake-ek és kollekciók számára új mércét felállító összeállítás, mint ami lehetett volna. Bizonyos részei, például a Halo 2 Anniversary kampány lenyűgöző figyelmet kaptak, a nagyobb felbontás és képfrissítés mindenképp remekül áll neki, míg más részei egyszerűen nem érnek fel ehhez. A fel nem újított térképek, a néhol átgondolatlannak tűnő menürendszer és a tartalom ilyen mértékű szétszórása (lemez, Live, app...) nem kedvez neki. Ettől függetlenül ez egy olyan gyűjtemény, ami a Halo rajongóknak egyértelműen kötelező, és remek előfutára a jövőre érkező Halo 5-nek. Ahogy Master Chief maga, ez a kiadvány is több, mint részeinek összessége. Ez bizony egy történelemkönyv, még ha az új kiadás lapjai néhol szamárfülesek is.
7