Indul a PlayIT szezon
dreampage 2017. Mar. 07.

Ezen a hétvégén kezdetét veszi az Xbox One PlayIT Show rendezvénysorozat 2017-es szezonja. Az első állomás Győr, itt lesz megrendezve az első, kizárólag felnőtteknek szóló PlayIT Plus is.

Beindul lassan ez az év is, és szépen elkezdődik minden, amit szeretünk – ilyen a PlayIT is, ami elsőként Győrbe látogat, egész napos programokkal, kipróbálható játékokkal, este pedig első ízben a 18 éven felülieknek szóló PlayIT Plus rendezvénnyel.

Idén is lesz minden, ami a videojátékokkal kapcsolatos: lesz cosplay verseny, e-sport bajnokságok (League of Legends, Battlefield 1, Hearthstone, Halo 5 és CS:GO), egész napos színpadi programok, kiállítások, de lehet találkozni YouTuberekkel, és persze konzolos és PC-s játékok végeláthatatlan sorát lehet majd kipróbálni. Lesz például LEGO és XCOM stand, de Halo 5, DOOM, FIFA és Battleborn sarkok is lesznek, ahogy VR és Mozdulj Gamer aktivitásokban is részt lehet venni.

A rendezvény 10 és 18 óra között lesz nyitva, ez után viszont, este 8-tól kezdetét veszi a PlayIT Plus, amin minden olyasmi kint lesz, amitől a PEGI cenzorai szívbajt kapnának. Az e-sport játékok mellett horror címek (például Alien: Isolation vagy Resident Evil 7), véres háború a Mortal Kombattal és a For Honorral, az Xbox One standon pedig Gears of War 4, Forza Horizon 3, Halo Wars 2 és sok egyéb játék is kipróbálható lesz, illetve a limitált kiadású piros Gears of War 4-es Xbox One S konzol is megtekinthető lesz. A rendezvény éjjel 2-ig lesz nyitva.

2017-ben tehát a fiatal korosztály mellett az idősebbeket is célba veszi a PlayIT, remélhetőleg sikerrel. Minden kilátogatónak egész napos (vagy egész éjszakás) jó szórakozást kívánok!

További részletek a rendezvényekről: PlayIT.hu | PlayITPlus.hu