Januárban érkezik a The Banner Saga
dreampage 2015. Dec. 17.

John Watson, a Stoic Studio vezetője a napokban jelentette be, hogy az egészen csodálatos szerepjátékuk, a The Banner Saga jövő januártól lesz elérhető Xbox One-ra.

Watson elmondta, hogy sok időbe telt, amíg megtalálták a helyes irányítási módot, de elmondása szerint a játék teljes értékű élményt fog nyújtani Xbox One kontrollerrel a kézben. A The Banner Saga egy rendkívül szép grafikájú, körökre osztott harcrendszerű RPG, amely komolyan merít a Vikingek világából és az északi mitológiából. A történet során hozott stratégiai döntéseink pedig a végkimenetelre is hatással lesznek.

Napra pontos megjelenési dátumunk is van: a játék 2016. január 12-én jelenik meg Xbox One-ra az ID@Xbox program keretében. A fejlesztők pedig további jó hírrel is szolgáltak: készül a folytatás is, a később érkező The Banner Saga 2-be pedig importálható lesz az első rész mentése, így a karavánunk sorsa, karaktereink, és döntéseink következményei a második epizódban teljesedhetnek ki még jobban.