Killer Instinct: Decemberben jön Shadow Jago
Két éves a Killer Instinct, Ken Lobb és csapata pedig továbbra sem tétlenkedik. A napokban bejelentették, hogy önálló karakterként decemberben tér vissza Shadow Jago a felélesztett verekedős játékba.
Pontos dátumot még nem közöltek, de annyi biztos, hogy december folyamán (és inkább a hónap első, mint a második felében) érkezik a régi-új szereplő. Jago sötétebbik „testvére” egyébként nem egyszerű skin változtatás lesz, hanem teljesen különálló karakter saját mozgáskészlettel és kombókkal. Az alábbi videón egyébként akcióban is látható egy korábbi verziója.
Shadow Jagoval együtt érkezik a Killer Instinct 2.12-es frissítése is, ami a szokásos finomhangolásokon túl a kezelőfelületen is módosít, felkészítve a játékot a Season 3 érkezésére. 2016 márciusában érkezik a harmadik évad, benne csupa új szereplővel, pályával, és egy sor eddig még nem ismert javítással és újdonsággal.
Érdemes lesz tehát az év végén is odafigyelni a Killer Instinctre. Addig is tessék nekiesni a legújabb kihívásnak: 25 ultra kombó bármelyik játékmódban. Még 14 napotok van rá.