Megjelent a Dead Rising 4
dreampage 2016. Dec. 06.

Frank West visszatért Willamette városába, amit újból elborított a zombik tengere. Összeesküvés, titkos kísérletek és oknyomozó újságírás ütős beszólásokkal – megérkezett a Dead Rising 4.

A Dead Rising sorozat éppen tíz éve, 2006-ban indult útjára, akkor még Xbox 360-on, és bizarr humora, valamint zombi seregei miatt komoly népszerűségre tett szert a játékosok között. Az első játék főhőse, Frank West fotóriporter most visszatér az eredeti helyszínre, hogy újra szétcsapjon az élőhalottak között, merthogy, mint kiderül, a hadsereg megint rosszban sántikál.

A negyedik rész játéktere jóval nagyobb és változatosabb – nemcsak a (jelentősen kibővített) bevásárló központot, de Willamette városának több külső kerületét is tartalmazza. Játékmeneti újításai közé tartozik, hogy bárhol tudjuk kombinálni az eszközöket, még vadabb fegyvereket alkothatunk meg (ha rendelkezünk a hozzájuk szükséges tervrajzokkal), illetve megjelenik az EXO ruha, amivel erősebbek lehetünk, mint valaha. Persze új ellenfelek is felbukkannak: okosabb és gyorsabb zombik, csúcstechnikával felszerelt katonák, őrült főellenségek és sok más.

A mai naptól tehát elérhető a játék Xbox One-ra és Windows 10-re (de Xbox Play Anywhere támogatás nincs), a normál mellett Deluxe kiadás is választható, amiben a Szezonbérlet is benne foglaltatik. Jó zombi vadászatot mindenkinek!