Megjelent a Final Fantasy VII
A hír, amit nagyon sokan nem tudtak (vagy nem akartak) volna elképzelni: megjelent a Final Fantasy VII Xbox One-ra. Az eredeti játék néhány extra funkcióval kiegészítve már tölthető az Áruházból, egészen baráti áron.
Talán nem túlzunk, ha azt mondjuk, hogy a Final Fantasy VII minden idők egyik leghíresebb, és legnagyobb becsben tartott japán szerepjátéka. A 3D-s játékok korának hajnalán, 1997-ben sok szempontból forradalminak számított, és szereplőgárdájával, történetével új szintre emelte a sztoriközpontú játékokat. Több, mint két évtizeddel később már nyilván nem számít ennyire úttörőnek, de sok játékos számára örök emlék, a többieknek pedig a videojáték-történelem egyik fontos darabja. Ez a darab mától Xbox One-on is elérhető.
A játék főszereplője Cloud Strife, egy korábbi katona, aki jelenleg szabadúszó zsoldosként tevékenykedik. Miután Gaia világa az elnyomó Shinra Electric Power Company uralma alá kerül, amely a bolygó életerejét szipkázza ki, Cloud a lázadók oldalára áll a harcban. Főhősünk kezdetben viszont nem sejti, mekkora háborúba keveredett. Az egész világ sorsa ezen múlik, és saját múltjával is el kell számolnia.
Az Xbox One-ra ma megjelent Final Fantasy VII az eredeti játék portja, tehát nem a teljes egészében felújított remake (az is érkezik majd egyszer). Ettől függetlenül azért kapunk néhány extra funkciót, amik megkönnyítik a játékot a modern ízlés számára:
- 3x sebesség mód
- Kikapcsolhatók a random harcok
- „Battle enhancement” mód
Minden másban az eredeti élményt kapjuk, úgyhogy aki nosztalgiázni szeretne, vagy bepótolná a játéktörténelem egy darabját, annak tökéletes vétel lehet.
A Final Fantasy VII már tölthető az Áruházból, az alig négygigás kaland 4,890 forintba kerül. Megtalálható az alábbi linken, vagy konzolon a Store-ban rákeresve. Ezzel újabb hézagot tömött be a Square-Enix, jövő hónapban pedig érkezik a X/X-2, illetve a XII: The Zodiac Age remaster is. Mindenkinek jó nosztalgiázást, és jó kalandozást a Final Fantasy régi-új világaiban!