Megjelent a Final Fantasy XIV Online
Kilépett a bétaverzióból, így most már „élesben” is játszható a Final Fantasy XIV Online, a Square-Enix világsikert aratott MMORPG-je Xbox Series X|S konzolokon is. A nagyszabású online szerepjáték azonban az Xbox játékosoknak többletköltséggel jár.
Nagyon sokat kellett várni rá, hogy a Final Fantasy XIV Xbox konzolokon is elérhető legyen – sokáig úgy tűnt, hogy a 2013-ban indult, és ma már több, mint 30 millió játékossal bíró MMORPG soha nem fog a Microsoft platformján kikötni. Hála a Microsoft és a Square-Enix közötti megegyezésnek, ez most megvalósult, így az Xbox Series X|S konzolok tulajdonosai is belevethetik magukat a kalandokba Eorzea világában.
A Final Fantasy XIV Online egy hagyományos, havi előfizetéses MMORPG, tehát a különböző kiadások megvásárlása után is előfizetést igényel (minden kiadáshoz jár egy 30 napos ingyenes próbaidőszak, amit egy profillal egyszer lehet felhasználni). Xboxon ez másképp működik, mint a többi platformon: az előfizetési díjat nem közvetlenül, valódi pénzzel, hanem pénzért vett, úgynevezett FFXIV Coinokkal, érmékkel lehet kifizetni. A havi előfizetési díj 1300-1500 érmébe kerül a játékon belül, a részletes táblázat a Final Fantasy XIV hivatalos oldalán található meg.
A másik változás érzékenyebben érintheti az Xbox játékosokat: a Microsoft konzolján a Final Fantasy XIV Online használatához Xbox Game Pass Core vagy Ultimate tagság is szükséges, ellentétben a többi platformmal, ahol csak havi előfizetési díjra van szükség. Xboxon tehát nem elég, hogy meg kell venni a játék valamelyik kiadását, és opcionálisan az Endwalker kiegészítőt, plusz a 30 napos ingyenes időszak után havidíjat kell fizetni, de ezen felül még Game Pass tagságra is szükség van, ami így többletköltséget jelent az Xbox játékosok számára.
Apró jó hír a rossz mellett, hogy a Starter Edition, amely az alapjáték mellett a Heavensward és Stormblood kiegészítőket és bónusz tárgyakat is tartalmaz, a Game Pass Ultimate tagok számára korlátozott ideig ingyenesen megszerezhető (egyébként 5.585 forintba kerül).
Aki most ismerkedik először a Final Fantasy XIV Online-nal, az a YouTube-on elérhető kiváló videósorozattal alapozhatja meg ismereteit az MMORPG-t illetően.
A Final Fantasy XIV Online tehát végre Xboxon is elstartolt, még ha erre sok-sok évet kellett is várni. Series X|S optimalizáció, platformok közötti játék, billentyűzet és egér támogatás és 30 millió játékos várja az új belépőket ebbe a gyönyörű és hatalmas világba. Mindenkinek nagyon jó kalandozást és világmegmentést Eorzea tájain!