Megjelent az Assassin’s Creed Syndicate
dreampage 2015. Oct. 23.

Mától lehet Londonban bérgyilkolni, hölgyek és urak, ugyanis végre megjelent az Assassin’s Creed sorozat legújabb része Xbox One-ra. A játék 1868-ba, az ipari forradalomba kalauzol, ahol két testvér harcát élhetjük át a hatalmasságok ellen.

Jacob és Evie Frye párosát irányíthatjuk tehát, akik London alvilágát próbálják meg fellázítani a várost uraló nemesek (és természetesen a templomosok) ellen. Az új Assassin’s Creedben a korábbiaknál gyorsabb és keményebb harcrendszer, valamint új képességek állnak a főszereplők rendelkezésére. Az egyik ilyen újítás például a kilőhető kampó, amivel pillanatok alatt felkapaszkodhatunk az épületek falain, de a korabeli Londonban új utazási módok is vannak. Lovas kocsikra, vonatokra vagy hajókra is felpattanhatunk, ha épp a Temzén lenne dolgunk.

Felfedezés, kalandozás és gyilkolászás közben pedig olyan történelmi hírességekkel is összefuthatunk, mint Charles Darwin, Charles Dickens vagy akár Viktória királynő. A játék megvásárolható dobozosan vagy az Xbox Áruházból, jó játékot kívánok hozzá!