No Man's Sky Next bejelentés
És akkor egy jó hír Húsvétra: a Hello Games bejelentette, hogy Xbox One-ra érkezik a No Man's Sky, méghozzá a legfrissebb, legteljesebb kiadás, teljes körű Xbox One X támogatással.
Xbox One-ra jön a No Man’s Sky – jelentette be ma a Hello Games. A játék idén nyáron megkapja az eddigi legnagyobb frissítését, ezzel együtt jön az Xbox változat, méghozzá teljes X támogatással. A teljesen nyílt, procedurálisan generált űrhajós játékban véletlenszerűen generált bolygók felszínén közlekedhetünk, bázist építhetünk, és utazhatunk a galaxis középpontja felé.
„A belünket is kidolgoztuk, ez az eddigi legnagyobb frissítésünk” – így jellemezte a NEXT kódnevű új frissítést a stúdió vezetője, Sean Murray. „Sokat tanultunk az elmúlt években, kicsit gyorsabban is, mint szerettük volna! (…) Remélem, ez a hír sokakat örömmel tölt majd el.”
Az Xbox One játékosok mindenképp örülhetnek, hiszen megkapják a sci-fi játék teljes és legjobb változatát, amelyben minden tartalom benne lesz:
- No Man’s Sky alapjáték
- Foundation kiegészítő: Bázisépítés, túlélő játékmód
- Pathfinder kiegészítő: Új járművek, online bázismegosztás és permadeath
- Atlas Rises kiegészítő: 30 órányi új történet, véletlenszerűen generált küldetések és feljavított látvány
- NEXT kiegészítő
A már sokat emlegetett „Next” frissítésről egyelőre nem tudni részleteket. A fejlesztők szerint azért hívják így, mert egyértelműen a következő lépést jelenti a játék számára. Ami biztos, hogy a No Man’s Sky Xbox One X-re fel lesz javítva, 4K felbontással, HDR támogatással és más Enhanced funkciókkal.
A játék dobozos kiadást is kap Xbox One-on, az 505 Games terjesztésében.
Pontos megjelenési dátum még nincs, a No Man’s Sky valamikor nyáron jelenik meg Xbox One-ra. Murray a nemzetközi Xbox blogon arról is ír, hogy megjelenés után további, ingyenes kiegészítőkre számíthatunk.