Ori and the Blind Forest teszt
Újraértelmezést nyert a "színes-szagos mesevilág" kifejezés, az Ori mégsem válik giccsessé, és vegytiszta platformjátékként is megállja a helyét. Létezik, hogy egy új fejlesztő stúdió első játékával rögtön a képzeletbeli céltábla közepébe talál? Teszt.
Sötét és viharos éjszaka volt - szól minden horror történet legnagyobb közhelye. Az Ori and the Blind Forest távolról sem horror játék, mégis így kezdődik. Nibel erdejében járunk, ahol egy hatalmas vihar levelet tép le az élet fájáról, és a vidék ismeretlen tájára sodorja azt. Kiderül, hogy a fénylő teremtmény nem falevél, hanem Ori, a fény gyermeke, macskaszerű, fürge kis élőlény. Békében nevelkedik az erdőben egészen addig, amíg a sötétség vissza nem tér, és a táj haldokolni kezd... Igen, Orinak élete kalandjára kell indulnia, ha meg akarja menteni a világát. És könnyen lehet, hogy ez sok játékosnak is élete kalandja lesz.
Ugyan az Ori and the Blind Forest a Moon Studios első kiadott játéka, az ott dolgozók azért nem kezdők. Nagy stúdiók veteránjai, akik nem kevesebb mint négy éven keresztül gyarapították és csiszolták ezt a projektet, az eredmény pedig szó szerint a játék minden pixelén jól látszik. Az elénk táruló világ az egyik legszebb, amit 2D-s programban valaha láthattunk. Nemcsak a kissé festményszerű kidolgozása, de hihetetlenül ízléses színvilága, fényhatásai, és a gyönyörűen animált karakterek, a folyamatosan izgő-mozgó előtér és háttér, amik majdhogynem térbeli hatást kölcsönöznek a tájnak. Az Orival játszani olyan érzés, mintha egy ablakon kukucskálnánk be egy színes mesevilágba, ami ugyanolyan valódi és élő mint a miénk. A főhős aprólékos animációja, a csodálatos víz effekt és a tükörsima mozgás csak rátesz erre az érzésre még egy lapáttal.
Nem véletlen tehát, hogy mindenkiben a játék szépsége tudatosul elsőként, pedig az Ori nemcsak erről szól. Nem sokat érne a művészi szépség, ha nem párosulna hozzá minőségi játékmenet és irányítás. Nem árulok el nagy titkot: párosul. A bejárható vidék tulajdonképpen egyetlen hatalmas, labirintusszerűen felépített világ, amelynek bizonyos zugai csak adott képességek megszerzése után érhetők el. A járatokat fokozatosan fedezhetjük fel, ez a "Metroidvania" típusú játékmenet pedig tökéletesen működik. A bejárható terület nagy, változatos és tartalmas, teli értékes gyűjtögetnivalóval, amik hozzájárulnak a karakter fejlesztéséhez. Ha mindent össze akarunk szedni, akkor jónéhány órával több játékidőre számíthatunk.
És miért ne akarnánk kalandozni egy ilyen világban, ha mellette az irányítás is szinte tökéletesre sikerült? Ori minden mozdulata szinte az ujjbegyünkben érezhető, annyira gyors és érzékeny a kezelés. Főhősünk nagyon agilis, fürge, tűpontosan lehet irányítani és uralni minden helyzetben. Fokozatosan kapjuk a különböző képességeket (dupla ugrás, falon futás, ereszkedés stb.), amik intuitív módon épülnek egymásra. Sosem lesz olyan érzésünk, hogy túl körülményes némelyik mozdulatot alkalmazni, mint ahogy olyan sem, hogy a játék hibájából, az irányítás csiszolatlansága miatt haltunk meg.
Meghalni márpedig fogunk, nem is kevésszer, hanem sokszor, akarom mondani rengetegszer. Az Ori ugyanis nem könnyű játék. Minden pillanatban összpontosítást követel, az újonnan szerzett képességeket azonnal profi szinten igényli, nem igazán van idő tanulásra. Pontosabban a halál lesz a mi tanulópénzünk. A játék bizonyos részei egész egyszerűen túlzásokba is esnek, hosszú szakaszokon igénylik a hibátlan manőverezést, mentési lehetőség nélkül. Ha valamit a fejlesztők elfelejtettek, akkor az ezeknek a nehézségi tüskéknek az áramvonalasítása.
Az okos tervezés szerencsére segít némileg ezen a bajon. A mentési rendszer ugyanis nagyon jó lett: Ori saját energiájából hozhat létre úgynevezett "lélekkapcsokat" (Soul Link) az aktuális pozíciójában, amik mentési pontként szolgálnak. Így tulajdonképpen mi döntjük el, hogy legyen a mentés. Érdemes sűrűn használni, mert a játék nem kegyelmez egyetlen méterén sem. Nibel erdeje veszélyes hely.
És nagyjából ez az egyetlen dolog, amit fel lehet róni az Ori and the Blind Forestnek: hogy időnként túl nehézre sikerült. Olyan pályaszakaszok vannak benne, amiket nem élvezetes teljesíteni, mert egyszerűen túlzás, amit elvár a játékosoktól. Amikor a hangulatos, gyönyörű mászkálós játékból erőltetett légi akrobatika válik, ott már nincs minden rendben, és lesznek olyanok, akik feladják. Kár, mert ez egy olyan kaland, amit mindenkinek érdemes lenne átélni.
A káprázatos grafika mellett az audio előtt is kalapot kell emelni. A nagyzenekar által feljátszott soundtrack gyönyörű dallamokkal, dinamikus zenével, emlékezetes főtémával visz még több életet ebbe a csodálatos világba, a hangeffektek pedig az apró neszektől a nagy robbanásokig kristálytisztán szólnak. Abszolút profi a prezentáció, ez a játék minden ízében "tripla-A" produkció.
Az Ori and the Blind Forest egy majdnem tökéletes játék. Majdnem, mert a helyenként túl sokat követelő irdatlan nehézsége néhány játékost egészen biztosan el fog kedvetleníteni. Néhány pályarészt jobb lett volna áttervezni, és az egész kalandot egy hajszállal jobban a történetre építeni, kevésbé az akrobata mutatványokra. Ezt leszámítva viszont nincs mibe belekötni. Grafikája varázslatos, hangulata sugárzóan erős, játékmenete és világának felépítése pedig szinte tökéletes. Az utóbbi évek legjobb platformere Xbox gépeken. Egy igazi lélekkel rendelkező videojáték, amit még nagyon sokáig emlegetni fogunk.
9
