Outlast 2 demo érkezett
dreampage 2016. Oct. 05.

A tegnap esti órákban vált elérhetővé Xbox One-ra az Outlast 2 próbaverziója, ami több szempontból is érdekes. Egyrészt a játék még nagyon messze van, másrészt ez az első ID@Xbox játék, ami demót kapott.

2014 nyarán kezdte el riogatni az Xbox One tulajdonosokat a Red Barrels brutális és félelmetes horror játéka, az Outlast. Nem csoda, hogy már készül a folytatás, aminek a megjelenése csak valamikor jövőre várható, de már most kipróbálhatjuk. Az Outlast 2 egyébként az első független fejlesztésű Xbox One játék, ami „hivatalos” demót kap – érdemes azonban minél előbb letölteni, mert csak november 1-ig lesz elérhető.

Az Outlast 2 Sullivan Knoth és szektája körül bonyolódik, akik az arizonai sivatag közepén, a civilizációtól elzárva készülnek vallásuk szerint az idők végezetére. Két kalandvágyó újságíró, Blake Langermann és felesége, Lynn addig nyomoznak a gyülekezet, illetve egy rejtélyes gyilkosság után, amíg eljutnak erre az isten háta mögötti helyre. Ők maguk sem gondolták, hogy életük legborzalmasabb kalandja vár rájuk.

A csaknem 6 GB-os demo már tölthető Xbox One-ra, és tényleg csak erős idegzetűeknek ajánlott.