Tölthető az Astroneer
dreampage 2016. Dec. 16.

Megjelent végre Xbox One-ra és Windows 10-re is a nagyon ígéretes sci-fi építős-felfedezős játék, az Astroneer korai verziója. Egyúttal alighanem minden idők legőszintébb fejlesztőit köszönthetjük a System Era személyében.

Hosszas előkészületek után ma végre elérhetővé vált az Astroneer alfa verziója Xbox One-ra és Windows 10-re. A játék az Xbox Play Anywhere része, vagyis elég egyszer megvenni, és mindkét platformon játszhatjuk, a mentés és az achievementek a felhőben szinkronizálódnak. A játék jelenleg korai fázisban van, a Game Preview program keretében érhető el, vagyis jelenleg olcsóbb, mint a majdani kész változat. A sci-fi rajongók mindenesetre örülhetnek: egy kellemes hangulatú felfedezős játékkal van dolgunk, ahol minden egyes bolygó bejárható, és 100%-ig átalakítható vagy beépíthető, akár négyfős kooperatív módban is. Építhetünk űrhajókat, amikkel bejárhatjuk az univerzumot, de teljesen egyedi járműveket is, amikkel a felszínt barangolhatjuk be erőforrások után kutatva.

A legérdekesebb talán a fejlesztők hozzáállása a játékhoz és a közösséghez, ennyire őszinte „ajánlót” ugyanis talán még soha nem olvashattunk: „Mire számíthattok? A játék még nagyon félkész. Számítsatok bugokra – sok bugra. Próbáltunk a minél stabilabb élményre törekedni, de biztos maradtak még benne hibák. Számítsatok félkész tartalomra. Az alfa verzióban nincs benne minden, ami majd a végleges, 1.0 változatban lesz, de az alapok a helyükön vannak, és erről szeretnénk visszajelzést kapni tőletek. Lehetnek olyan drasztikus módosítások, amik miatt a régebbi mentések nem lesznek kompatibilisek. Reméljük, ilyen nem lesz, de nem zárható ki. Számítsatok instabil képfrissítésre. A játék eredetileg nem Xbox-hoz készült (…) Még sok optimalizáció van hátra. Ha mindez rosszul hangzik a számotokra, akkor kérjük, inkább még ne vegyétek meg. Nem akarjuk, hogy bárkit negatív élmény érjen.” – írják a hivatalos Xbox blogon.

Annak sem kell aggódnia, aki bizonytalan: mint minden Game Preview játék, az Astroneer is kínál ingyenes próbaverziót, ami Xbox One-on és Windows 10-en is letölthető. Akinek megtetszik, és megvenné az új űrkalandot, az 6,990 forintért teheti meg (a félkész változat természetesen automatikusan frissül majd a véglegesre, további költség nélkül). A fejlesztők nagyon várják a visszajelzéseket a hivatalos fórumon, ezek alapján fejlődik majd tovább a játék. Végleges megjelenési időpont egyelőre nincs, az 1.0-ra valamikor jövőre lehet számítani.