Train Sim World – Vissza Németországba
dreampage 2019. Mar. 14.

Megjelent a Dovetail Games vonatszimulátorának legújabb kiegészítője, ami ismét egy hosszú német vonalat, két új mozdonyt és több más újdonságot tartalmaz. Ez a Main-Spessart Bahn, amely már tölthető az Xbox Áruházból.

A brit Dovetail Games továbbra is lelkesen bővítgeti a konzolokon jelenleg egyetlen vonatos játékot. A héten megérkezett a Train Sim World új DLC-je, a Main-Spessart Bahn, amelynek már a nevéből is sejteni lehet, hogy – a Rapid Transit után – ismét Németországba visznek a sínek. A fejlesztők tehát továbbra is azt az érdekes módszert követik, hogy technikai javítások (például Xbox One X támogatás) helyett inkább az új tartalmakra helyezik a hangsúlyt.

Az új kiegészítő a játék eddigi egyik leghosszabb, több, mint 50 km-es vasúti szakaszát tartalmazza a német tájakon, amely Aschaffenburg és Gemünden között húzódva a mai napig az egyik legfontosabb összekötő útvonalnak számít Frankfurttól Münchenig. A vonal eredetileg 1854-ben nyílt meg, utas- és teherszállításban is fontos szerepet játszik. Mindkettőben részt vehetünk a játékban is.

A DLC-ben a TRAXX platform két mozdonyát vezethetjük, a DB BR 146.2 (DB Traffic Red festés) és a DB BR 185.2 (DB Railion Red festés) szerepel a kínálatban, de a szerelvények másik végén lévő 766.2 DBpbzfa kocsit is vezethetjük. További érdekesség ebben a kiegészítőben, hogy a Rapid Transit szerelvényeit is ráengedhetjük. De akad más újdonság is: például ezen a vonalon szerepel az eddigi legmeredekebb szakasz (2.1%), ami a tehervontatásoknál két mozdony beállítását igényli, egy ugyanis nem tudná felhúzni a teljes szerelvényt az emelkedőn. Az utasszállító vonatnál most először beállíthatjuk, és kiírhatjuk a vagonok oldalára a célállomást is. A hagyományos terhek (például nyersanyagok) mellett pedig akár autókat is szállíthatunk.

A Train Sim World – Main-Spessart Bahn DLC már tölthető Xbox One-ra a szokásos, 9,190 forintos áron. Ez az ötödik nagy kiegészítő a Dovetail szimulátorához, kíváncsian várjuk, mi lesz a következő. Nem úgy tűnik, hogy lenne megállás, de hát régóta tudjuk: a vonat nem vár.