Trappist 1 az Elite-ben
A NASA által nemrég talált új naprendszer – amely hét Földszerű bolygót tartalmaz – nemcsak a közvéleményre, de az Elite Dangerous játékra is hatással van. A legdurvább fejlemény, hogy a játék algoritmusa előre megjósolta a rendszer létezését.
Izgalomba hozta a tudományos világot, és megfogta a nagyközönség fantáziáját az amerikai űrügynökség, a NASA múlt heti bejelentése, miszerint találtak egy olyan csillagot, aminek hét, Földhöz hasonló bolygója van, amik közül ráadásul három a lakható zónában kering (tehát lehet rajtuk folyékony víz). Most kiderült, hogy ez az új rendszer az Elite Dangerous virtuális galaxisába is bekerül – de ami igazán hihetetlen, hogy a játék generáló algoritmusa, a Stellar Forge már előre létrehozott egy ilyen rendszert pusztán a tudományos számításai alapján.
A felfedezésről és az Elite-et érintő változásokról a játék atyja, David Braben adott ki közleményt:
„A Trappist 1 rendszer felfedezésének bejelentése nagyon izgalmas. Maga a csillag, egy M8 típusú vörös törpe az M típusú csillagok spektrumának alján helyezkedik el. Annyira halvány, hogy csak a legerősebb távcsövekkel észlelhető, éppen ezért a legtöbb csillag katalógusban nem is szerepel. Szerencsére a rendszer a mi szempontunkból a legjobb helyen van, így okklúziós technikával ’láthatóak’ a bolygói, és hihetetlen módon hét Földszerű bolygót sikerült így találni, melyek közül három a lakható zónában kering.
Még a Hubble űrtávcsővel is csak mintegy 40 fényév távolságból észlelhetjük ezeket a csillagokat, a Trappist 1 éppen ezért a legtöbb katalógusban nem szerepel. Ennél távolabbról csak még kevesebb M osztályú csillag látható – főleg a halványabb, M8 típusúak közül –, és itt jön képbe a procedurális algoritmusunk, amely kiegészíti a fényesebb, jobban látható csillagokat.
A Stellar Forge úgy működik, hogy a ’rendelkezésre álló’ tömeg alapján generál rendszereket – és az ilyen, figyelembe nem vett tömeg alapján a Stellar Forge létrehozott egy rendszert egy barna törpe csillaggal majdnem ugyanott (39 fényévnyire) – ez csak alig kisebb, mint egy M8 –, ráadásul ennek is éppen hét sziklás bolygója van. Ez a Core Sys Sector XU-P A5-0 rendszer.
Érdekes módon ebben a rendszerben van néhány hold is, illetve néhány bináris bolygópár – ezeket (még) nem észleltük az okklúziós technikával, hiszen ez erre nem alkalmas, de ki tudja, talán idővel lehetséges lesz.
Éppen ezért a NASA felfedezéséből származó adatok alapján módosítottuk a Stellar Forge-ot, úgyhogy a rendszer bolygói megegyeznek a valódiakkal, és átneveztük Trappist 1-re – de a legnagyszerűbb dolog, hogy ehhez egészen apró változtatás is elég volt!”
A változtatás – amikor a fent említett rendszer megkapja a Trappist 1 nevet, és a bolygóit is módosítják a valódi adatok alapján – a nemsokára érkező 2.3-as frissítésben kap majd helyet. De a leginkább lenyűgöző dolog mégis az, hogy az Elite Dangerous generáló algoritmusa annyira pontos, hogy előre megjósolta egy ilyen rendszer létezését, ráadásul szinte pont azon a helyen, ahol a NASA megtalálta a most bejelentett csillagot és bolygóit.