Xbox One-ra is elkészül az Elite Dangerous: Horizons
A Frontier hivatalosan is megerősítette azt, amit eddig egyszeri Xbox játékosként csak reméltünk és egymás között pletykáltunk. Az Elite: Dangerous űrszimulátor Xbox One-on is meg fogja kapni a Horizons kiegészítőt.
Edward Lewis, a cég (egyik) community managere a Frontier fórumán erősítette meg a hírt, később egyúttal elnézést is kértek, amiért a konzolos változat esetében csúsznak az egyéb extrák (például a hajókhoz megvásárolható festések). A jó hír, hogy a PC verzió után – és a Mac változattal ellentétben – Xbox One-ra is megérkezik a Horizons, vagyis a 2.0-ás frissítés, valamikor a jövő év folyamán.
Az ütemterv a következőképp néz ki: a Horizons kiegészítő – amely tartalmazza a bolygókra való leszállást, felszíni bázisokat, az SRV járművet, felszíni harcokat és sok minden mást – jelenleg bétában van PC-n. Végleges megjelenésekor az Xbox One verzió megkapja az 1.5-ös frissítést, ami számos új űrhajót tartalmaz (csak néhány név: Keelback, Viper Mk. IV, Asp Scout és a csodált-rettegett Federal Corvette), illetve felkészíti a játékot a Horizons fogadására. Az 1.5 tehát mindenhová egyszerre érkezik, a 2.0 pedig majd a PC változat után, jövőre.
Mindezek mellett pedig számos egyéb játékmeneti módosítás is várható, az Xbox One verzióban javítanak a felfedezési adatok és a privát csoportok kezelésén is. Szóval, ha konzolra vetted meg a világ legjobb űrhajó szimulátor játékát, nem kell aggódnod: az Xbox One is megkapja a jövő évi kiegészítéseket.