Xbox One SmartGlass bemutató
dreampage 2014. Sep. 13.

Amikor a Microsoft először mutatta be a SmartGlass koncepciót, vagyis hogy az érintőképernyős eszközöket afféle "második képernyővé" tegye, még nem igazán lehetett tudni, mi fog kisülni belőle. Néhány játékhoz érdekes kiegészítő volt, de látszólag semmi több. Mára azonban az Xbox One mellé igazi társalkalmazás lett, így mindenképp érdemes a közönség figyelmébe ajánlani.

Az Xbox One SmartGlass alkalmazás egy igazán jó kiegészítő a konzol mellé, segítségével a legtöbb Xbox Live funkció elérhető és kezelhető, akár a konzol mellett vagyunk, akár egész máshol. Az app lényege, hogy saját profilunkkal (Microsoft fiókunkkal) bejelentkezve elérjünk mindent, amit normális esetben a konzolról is.

A főképernyőn látható a legutóbbi néhány tevékenységünk (megnyitott Xbox One játékok és appok), alatta pedig az Activity Feed, ami tulajdonképpen megfelel egy közösségi oldalnak, csak éppen Xbox Live barátaink között. Ide írhatunk üzeneteket mindenki számára, látszik, ki mikor milyen achievementet nyitott meg, de az elkészített videoklipek is megtekinthetők az appon belül. Az egyes tevékenységek a mai trendeknek megfelelően lájkolhatók és megoszthatók a többi barátunkkal is. Így aki megszerez egy nagyon nehéz achievementet, vagy készít egy izgalmas videót, könnyen komoly hírnévre tehet szert a baráti körében.

A főmenüt a bal felső sarokban lévő ikonnal érjük el, itt látszanak a SmartGlass app főbb lehetőségei. Megtekinthető a teljes barát- és követőlista, üzeneteket olvashatunk vagy kezdeményezhetünk (az Xbox Live beszélgetések ugyanúgy jelennek meg egybefűzve, mint mondjuk Skype-on), de részletesen böngészhetők az achievementek, sőt még maga az Xbox Áruház is.

Az achievement listában minden nyomon követhető: melyik játékban mikor és mit értünk el, mit nem, mennyi az előrehaladás stb. Ez érvényes a barátok eredményeire is, ki mit ért el a közelmúltban, mivel játszott stb. Saját videoklipjeinket is megtekinthetjük telefonon közvetlenül az appból, illetve innen is megoszthatjuk azokat a többi baráttal, írásbeli megjegyzést is fűzhetünk hozzá. Mindent egybevetve ez tulajdonképpen egy Xbox Live-on belüli közösségi háló. De a SmartGlass nemcsak ezt tudja.

Böngészhető vele például az Xbox Áruház, amin keresztül vásárolni is lehet: egy játék adatlapjára rábökve látható annak ára, a hozzá tartozó esetleges DLC-k is, amik szintén megvásárolhatók útközben akár. Ha a konzolunk otthon "Instant On" üzemmódra van állítva (vagyis készenléti módban várakozik), akkor a SmartGlasson keresztül megvásárolt tartalmakat a háttérben azonnal el is kezdi letölteni. Így ha a munkahelyünkön rákoppintunk valamire hogy megvegyük, mire hazaérünk, az új játék már ott fog várakozni a gépen.

Nagyon sok játékhoz tartozik úgynevezett SmartGlass "élmény", ami a telefonon megjelenő kiegészítő funkciókat jelenti. Ez minden játék esetében más és más, lehet térkép, interaktív lehetőségek, útmutató, kulisszák mögötti extrák, statisztikák stb. A fejlesztőktől függ, mire használják, és örömteli, hogy kisebb címek is élnek vele (például a nemrégiben megjelent free-to-play sci-fi játék, a Warframe is). Ennek a funkciónak a használatához az Xbox One konzolnak és a SmartGlass eszköznek ugyanazon a hálózaton kell lennie, hogy kommunikálni tudjanak egymással.

Ugyancsak megemlítendők egyéb SmartGlass funkciók. Ha az érintőképernyős eszköz és a konzol szinkronizálva van (egyazon hálózaton kommunikálnak), akkor a telefont/tabletet használhatjuk távirányítónak a média tartalmak irányítására, touchpadnak webböngészéskor, vagy billentyűzetnek üzenet írásakor. Apróságok ezek, amik adott esetben nagyon is jól jöhetnek.

Az októberi Xbox One frissítéssel együtt a SmartGlass is bővülni fog: jövő hónaptól mutatni fogja a barátaink közötti legnépszerűbb játékokat, és lesz achievement-ranglista is, ami azt mutatja majd, hogy az elmúlt 30 napban ki szerezte a legtöbb pontot. Nagyon hasznos és ajánlott tehát ez az app minden igazán aktív Xbox One játékos számára. A három legnagyobb mobiltelefonos rendszerre elérhető, az alábbi linkeken le is tölthető.

Windows Phone | Android | iOS