Ziggurat teszt
Létezik egy hely, amit hihetetlen varázserő jár át. A Ziggurat poklából csak kevesen térnek vissza élve, de a mi feladatunk pontosan ez a Milkstone Studios procedurálisan generált RPG/FPS hibridjében. Egy nagyon kellemes meglepetés érkezett Xbox One-ra a napokban.
Kedves Olvasó, ha valami különlegességre tartasz igényt, kuporodj le ide mellém a tábortűzhöz, mert olyan történetet mesélek, ami első hallásra talán hihetetlennek tűnik. Ez a történet a legbátrabb varázsló tanoncokról szól, akik réges rég egy mágikus erejű helyen tették próbára ügyességüket. Ez volt számukra a végső vizsga, és aki túlélte, beléphetett a nagyhatalmú varázsló atyák közé. A többiek szerencsétlenül járt lelke örökre a zikkurat foglya maradt.
A zikkurat (igen, magyarul két k-val írják) a definíció szerint egy több szintes, lépcsős templom, a Milkstone Studios játéka pedig pontosan erre hajaz: véletlenszerűen generált szinteken kell végigküzdenünk magunkat, hogy végül győztesen kerülhessünk ki ebből az életveszélyes kihívásból. A Ziggurat tulajdonképpen egy varázslós FPS szerepjátékos elemekkel. Olyan, mintha a Serious Sam és a Hexen szerelmgyerekéről lenne szó, beoltva George Lucas Fantasztikus Labirintus című filmjének hangulati elemeivel. Az eredmény egy színes, hangulatos, valóban varázslatos hangulatú játék, ami bizonyos elemeiben a ma egyre népszerűbb "rougelike" stílust is magában hordozza.
Minden alkalommal elölről kezdjük a játékot: ha valamelyik szinten meghalunk, nincs folytatási lehetőség, újra neki kell rugaszkodnunk. A karakterfejlesztés is így működik. Mindig az első szintről indulunk, a megfelelő mennyiségű XP összegyűjtése után pedig véletlenszerűen felajánlott perkekből választhatunk. Minél többet játszunk és minél jobb a teljesítményünk a dungeonökben, annál több ilyen perk nyílik meg, így egyre szélesebb spektrumon fejleszthetjük a karaktert. Később több induló szereplő is megnyílik, valaki erősebb a mágiában, de kevesebb az életereje, más erősebb de lassabb, és így tovább. Első hallásra ijesztő lehet, hogy csak egy életünk van, de miután a játék minden alkalommal más, így ez valójában nem gond. Sosem tudjuk előre, milyen akadályokat gördít elénk a zikkurat.
A pályák többféle környezetben játszódnak, van elátkozott templom, mocsár, lávás helyszín... Lehetne változatosabb, sokadik újrajátszásra már ismétlődnek a szobák és a környezet, de a játékmenetet ez nem rontja érdemben. Szobáról szobára kell járni, fokozatosan feltárva az adott szint térképét. Minden szobában más kihívás vár, a harcokat is számtalan módosító befolyásolhatja, ami további változatosságot csempész a játékmenetbe. Többtucat ellenfél van, a hagyományosnak számító csontvázaktól és goblinoktól kezdve a repkedő halálfejeken át a mérges gombákig, dinoszauruszokig és gyilkos sárgarépákig, a szinteket pedig hatalmas bossharcok zárják. A Ziggurat nem veszi teljesen komolyan magát, mégsem válik paródiává – helyenként az 1980-as évek bábokat mozgató fantasztikus filmjeinek hangulatát idézi.
Kezelésében egészen parádésra sikerült csiszolni a játékot. A Ziggurat gyors, érzékeny, pontosan játszható cím, mechanikájában a hőskor FPS-eit juttatja az ember eszébe. Olyan, mint amikor a Quake-ben rohangáltunk a folyosókon, hasonló hangulatot áraszt, ahogy folyamatosan oldalazva lövöldözünk az ellenségre, ahogy a lövések bevilágítják a falakat. Bőkezű (de kikapcsolható) célzás rásegítés asszisztál a küzdelmekhez, a furcsa fegyverek pedig egytől egyig jól használhatóak. Kevésbé jól muzsikál a játék a csapdákkal megtűzdelt szobákban. Ahol ugrálni kell egy-egy rejtett kincs megszerzéséért, ott sokat fog anyázni minden varázsló tanonc, ez ugyanis nem érezhető jól, nehéz megítélni, hová fog érkezni a karakterünk. Ennek ellenére a Ziggurat szinte játszatja magát, nagyon gyors, direkt, könnyed élmény kellő kihívással.
Többféle nehézségi szint választható. Easy-n bárki elboldogul, Normalon viszont már nagyon oda kell figyelni minden mozdulatra, a perkeket is megfontoltan kell kiválasztani, mert mindennek jelentősége van. A közepes nehézségi szint teljesítése után nyílik meg a Hard és az Endless mód, utóbbinál sosincs vége a játéknak, addig megyünk előre, amíg tudunk. A véletlenszerű pályákon találhatunk oltárokat, ahol "isteni ajándékokat" kaphatunk, vannak rejtett szobák, csapdák mögé rejtett meglepetések, szóval a változatosságra ilyen értelemben nem lehet panasz.
A játék sajnos nem áll stabil technológiai lábakon. A grafikára önmagában nem lehet panasz, de a képfrissítés gyakran ingadozik (bizonyos esetekben nagyon durván is belassulhat), és sajnos a képtörés is folyamatos, ami zavaró. Xbox One-on azért egy ilyen játék esetén elvárnánk a hibátlan képminőséget és a tükörsima mozgást. Javít a helyzeten a kiváló játszhatóság mellett a csodálatos soundtrack is. Már az intro alatt hallható muzsika is beszippant, a pályákon pedig végig nagyon kellemes, atmoszférikus dallamok és háttérzajok festik alá a kalandot.
Milyen játék hát a Ziggurat? Először is, lehetne sokkal jobb is, változatosabb, grandiózusabb, technikailag pedig kiforrottabb, ez tény. Ám ha onnan közelítjük meg a dolgot, hogy ez mindössze négy ember munkája, máris másképp nézünk rá – egy igazi indie cím, ami egyedi hangulatával, a hőskorba kalauzoló kiváló játékmenetével varázsol el, a kemény kihívás és a minden alkalommal más pályák, más perkek pedig sokadjára is visszacsábítanak a zikkurat folyosóira. Nagyon kellemes szórakozás, kiválóan elköltött háromezer forint.
7
